Fejlesztés alatt

Az oldal visszaállítása folyamatban van, a cikkek és archívum elérhető, az előadás videók, blokkok stb. hamarosan visszakerülnek az oldalra. Köszönjük a türelmet!

Sirály kupa 2013

 Egy hónap múlva, közvetlenül a Slovenian Open előtt (ami 07.08.-14. között lesz) július 05-07. között rendezik meg Balatonfőkajáron a motoros sárkányosok a „Sirály kupa”-t, amihez a szokásos módon csatlakozva mi is megtartjuk a gyalogos versenyünket, szintén „Sirály kupa” néven.

A „szokásos mód” egyrészt azt jelenti, hogy ez egy időjárás alakulásától függetlenül fixált időpontú verseny lesz (bízzunk benne, hogy addigra eljön a nyár), másrészt mivel motoros verseny biztosít kereteket a mi számunkra is a repülésre, alapvetően hozzájuk kell igazodnunk, és vendéglátó klub feltételei szerint mozoghatunk a területen. Akik már részt vettek ezen a rendezvényen tudják, hogy egymás mellett gond nélkül tudjuk bonyolítani a két versenyt.
 

Siklóernyős Célraszálló Nyílt Magyar Nemzeti Bajnokság (Eger)

Siklóernyős Célraszálló Nyílt Magyar Nemzeti Bajnokság 
(Hungarian Paragliding Accuracy Landing Open Championships)

A verseny rendezője (organiser) a Buzády György Repülő Egyesület (ASE) és a Szoboszlói Darazsak SE.
Főrendező (competition director) Kaszás Sándor (casy-@fremail.hu)
 
A verseny helyszíne (Scene) Eger, Nagyeged-hegy
Időpont (date): 2013. június 29.
 
Péntek (jún. 28)  Gyakorlónap 16:-21 óráig regisztráció
 
Szombat (jún. 29) 8:00-9:30-ig regisztráció
10:00 verseny kezdete
18:00-verseny vége
18:30 eredmény hirdetés és vacsora
 
Vasárnap (jún. 30) tartaléknap free flying.
 
Max. létszám 50 fő
 
A versenyre nevezés feltételei: érvényes FAI licenc, légialkalmas siklóernyős felszerelés
Nevezési díj (Entry Fee): 6000 Ft (20 eur)
 
A díjazás :
Open kategória I.,II.,III. helyezett
Magyar Bajnokság I.,II.,III., helyezett
Női verseny I.,II.,III. helyezett
Csapat I.,II.,III. helyezett
 
 

A nem olimpiai sportágak olimpiájára készül a magyar csapat

Ebben az évben a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával készülhetünk a kolumbiai Caliban rendezendő nem olimpiai sportágak világjátékára - a nem olimpiai sportágak olimpiájára. A rendezvényre két repülő sportágat választottak ki a Canopy Piloting nevezetű ejtőernyős halálmegvetést és a siklóernyős célraszállást...

Elsöprő siker az angol nyílt,nemzeti célraszálló bajnokságon!

  Elsöprő magyar siker az angol nyílt,nemzeti célraszálló siklóernyős bajnokságon! ( BHPA Paragliding Accuracy Nationals Sat/Sun 1st/2nd June 2013)

A MOB támogatásával utazott ki Angliába a Magyar Siklóernyős Célraszálló Válogatott.
Sportolóink bravúros sikerrel végezték a versenyt.
Kaszás Sándor a férfi bajnokságban lett első, a női versenyt pedig Tóth Zsuzsanna nyerte.
A verseny része az előkészülő sorozatnak mely az idén tartandó Világjátékokra készíti fel sportolóinkat. 
Csapatunk egyre nagyobb elismerésnek örvend a nemzetközi siklóernyős porondon, annál is inkább, hogy az egy héttel ezelőtt Portugáliában zajlott Siklóernyős Célraszálló Európa Kupán csapatként harmadik helyezést érték el a csapatversenyben.
 
Gratulálunk nekik! 
 
Képek a teljes cikkben!

Fokozott légügyi ellenőrzés!

 Egy pilóta beszámolója:

"Múlt szombaton (máj. 25.) a Nyikomon repültünk. Amikor mindannyian a levegőben voltunk egy rendőrségi helikopter érkezett és a leszálló egyik sarkában landolt, majd megvárta, amíg leszállunk és elkezdődött az ellenőrzés. Én megúsztam, mert meg voltak a papírjaim, de a sporttársamat feljelentették. Volt egy pilóta, aki távolabb szállt le - köszönhető a nagy leszállónak - és az ellenőrzés ideje alatt bepakolt, majd gyorsan elindult a hegyre, így megúszta a dolgot. Egy másik pilóta az ellenőrzés után azt mondta, hogy Egerben is volt rendőrségi ellenőrzés, így a korábban beígért ellenőrzés sorozat megkezdődött. Mivel a rendőr kollégáknak van egy nyomtatványuk, amin csak kockákban pipálni kell azt, hogy milyen irat az, ami a pilótánál ott van és mi az ami nincs, így szerintem a megdumálás nem fog menni a helyszínen és ez vonatkozik az orvosira is."

Portugál célraszálló világkupa: csapatban 3., Kaszás Sándor 8.

 A versenyre a MOB támogatásával jutottunk ki a Kolumbiában rendezendő világjátékokra való felkészülési juttatásból.

2013 GREDA CUP XC Open

Total result

#

Id

Name

 

Nat

Glider

Sponsor

T 1

T 2

T 3

Total

1

5

Dóra Fűrész

F

HUN

Gin Tribe S

 

375

26

594

995

2

2

József Szalai

M

HUN

Gradient Avax XC 2

 

224

28

426

678

3

3

László Kerekes

M

HUN

Advance Sigma 7

MOB

170

24

237

431

4

6

Herbert Krammerhofer

M

HUN

Gradient Avax XC

 

223

25

84

332

5

9

Gábor Pogány

M

HUN

Gradient Nevada

 

70

16

228

314

6

4

Zsuzsanna Tóth

F

HUN

Advance Sigma 7

MOB

193

11

84

288

7

1

Jerko Odzak

M

CRO

Nivuk Icepeak 3

Pegaz

 

18

233

251

8

8

Agnes Molnár

F

HUN

Ozone Rush 2

 

63

20

84

167

9

7

Erika Bakos

F

HUN

Swing Mistral 3

 

63

11

84

158


 

Itt a tavasz, itt az aktív idő!

A hosszú tél után itt a nyár. Gondolom otthon is már indul az idő, és a korlátozások ellenére rohantok ahová fúj.

Mi is szombaton az Annabergre páran plusz Anna a jó fotós. Így sikerültek ezek a képek kissé furcsa startomról. A harmadik képhez persze meg kellett ismételni a startot. Csak tanúlság képpen írok, hogy vigyázat a hirtelen nyárral. Szimmetrikus felhúzás után befordultam, és indulás. Szerencse még a lábam a földön volt, mikor talán a második lépés után az orrom előtt a száraz falevelek égtelen táncba kezdtek fölfelé, az ernyő meg ezt tette és sikerult megállnom. Erre azt hiszem nincs tanult képlet.

Új start, majd 48 perc röpke röpködés után hazarepültem.

Üdv Nektek az öreg Pamírtól!

Végső búcsú Qwakk Kapitánytól

2013 április 15-n, hétfőn, 14 órakor a Nyírteleki temetőben vehetünk végső búcsút Bartovics Józseftől (Qwakk Kapitánytól)!

Nyugodjál békében!

Változhat az extrém sport besorolás

Kollár Lajos (hegymászó) Erőss Zsolttal elkezdett küzdeni a számukra - és természetesen számunkra is - elfogadhatatlan hatósági rögeszme ellen.

Oldalak

Feliratkozás madartoll.hu RSS csatornájára