sárkány

Sirály kupa 2014 versenykiírás

Idén július 18-19-20.-án kerül megrendezésre Balatonfőkajáron a „Sirály kupa”.
A verseny a korábbi szokásoknak megfelelően a vele egy időben zajló motoros sárkányrepülő versennyel együtt kerül megrendezésre, így időpontja rögzített.
Nagyszerű környezetben, kiváló lehetőség a kezdő távos sárkányrepülőknek gyakorlásra, vagy akárcsak a sárkányrepülés iránt érdeklődők számára is.
Az elmúlt években sikerült jó időjárási körülmények között repülnünk, és bízunk benne, hogy ez az idén sem lesz másképpen. De ha mégsem, akkor a „B” terv szerint a motoros verseny időbeosztásához igazított célra szálló versenyt rendezünk, és nagyokat fürdünk a Balatonban.
A motoros verseny kísérő versenyeként igazodnunk kell annak menetéhez, és a vendéglátó balatonfőkajári repülőklub kéréseihez, útmutatásaihoz. Mivel a terület nem olyan nagy, ezért csőrlésből történő repülésre nem lesz mód.

Készülünk az első sárkányrepülő sport kategória világbajnokságára.

Úgy kezdődött, hogy amikor megláttam, hogy ebben az évben a világon először sport kategóriában rendeznek sárkány VB-t, épp, amikor elmarad az EB, elhívtam Ujhelyi Balázst, és megkértem menjen el, és nyerje meg. Bertók Ausztráliából úgysem fog eljönni, és sokan lekicsinylik majd ezt a versenyt, ami pedig igazi FAI világbajnokság lesz. Nekünk pedig Bertók után jól jönne egy újabb világbajnok. Épp ideje lenne. Azonban Balázs családi és egyéb okokra hivatkozva végül lemondta a szereplést, így az udvarlást Kovács Endre a második legjobb itthon élő sárkányosunkkal folytattam. Endre az ukrán Aeros hazai dealere, volt is ötlete, honnan szerezhetnénk világszínvonalú árbócos gépet. Hogy meglegyen a 2 fős csapat, végül Kis Attilát sikerült becserkészni.

Szlovén open

Jól esik a hideg citromos sör ebben a melegben. Kis falu kis  főterén kis repülés után. Rencse,Szlovénia - nyár. De valószínűleg csak én érzem magam ilyen jól ebben a „kicsiségben”és Balázs, akivel egy rétre szálltunk le, már nem annyira elégedett. Sőt, biztos, hogy nem. Nem rosszmájúságból, csak az őszinte meglepett örömöm miatt mondtam a láthatóan kissé durcásan landoló Balinak, hogy de jó, hogy egy mezőre szálltunk, mire ő megjegyezte, hogy neki azért ez nem annyira jó, és ezt meg is értem. Előttem és kissé alattam próbált meg a negyedik fordulópontra eljutni, de nem csak nekem nem adta, de neki sem. Nem mintha a repülési tudásom összemérhető lenne az ővével, de azért akkor az ott nekem egy kis megnyugvást jelentett, hogy még neki sem sikerült a hegyoldalban visszaemelkednie. 

Sirály Kupa 2013. Sárkányrepülő légivontatásos verseny

 Nézzetek rá a FAI honlapjára és megtaláljátok, hogy 12 magyar sárkányos versenyző van csak, több nincs.

Na annak pont a fele, 6 versenyző vett részt az idei Sirály Kupán. Igaz, többen jelezték, hogy jönnek, de a zord előrejelzés elriasztotta a tömeget.
A riogatás ellenére mindhárom napon értékelhető távok születtek. Első nap Takácsy Géza ment a legmesszebbre, túl is repülte a kitűzött célt, csak Ökrös Laci tudott a nyomába eredni. Estére az érkező zivatar betakart mindent, így a következő nap gyengébbre és menekülősebbre sikerült. A zivatar veszély bekorlátozta a mozgásteret, és a hat versenyzőből öt 8 és 40 kilométer között szóródott. Ezt a napot Horváth Zoli nyerte, de Géza előnyét igaziból Ökrös Laci hozta be, két nap után összesítettben átvéve a vezetést. 

Sárkányrepülő VB Ausztrália

Véget ért a Sárkányrepülő világbajnokság Ausztráliában, Forbes-ban.
A kis csonka, senkitől sem támogatott magyar csapat a 9. (!) helyen végzett! 3 fős csapattal a 6 versenyzőt felsorakoztatottak között! Nekünk nem volt hibalehetőségünk a 3 legjobb eredmény számított a csapatba, nekünk nem volt eldobható eredményünk. És így is! Csak 6 európai csapat került elénk!!!
Egyéniben Bertók Attila 29 ponttal maradt csak le a dobogóról, Ujhelyi Balázs a 8. (!), Szász Peti a 66. helyezett.
Maratoni versenyben 11 napon át 10 feladatban küzdöttek. A VB-t a címvédő olaszok nyerték, egyéniben az ős sárkányos osztrák Manfred Ruhmer nyert. a címvédő olasz Ploner előtt.
Aki ismeri a magyar sárkányrepülés hazai állapotát és lehetőségeit, az tudja, ez mindennél nagyobb siker, mint amit bárki is józan ésszel várhatott! 
Info:

http://www.forbesflatlands.com/results-show.html?id_results=9&db=results2013&class=results_open

 

Sárkányrepülő iskola

Sárkányos honlap

Előadás: Haladó (műrepülő?) manőverek sárkánnyal

2010. november 25-én (Katalin napján) az MSE sárkányosai kérésére rendkívüli előadás lesz: "Haladó (műrepülő?) manőverek sárkánnyal" címmel. A prezentáció akár a hatóság számára is tanulságos lehet, de ígérem, hogy a sárkánnyal műrepülni szándékozók számára egészen biztosan. Talán még a repülés egyéb ágát művelők számára is érdekes lehet. Ezért várunk minden érdekeltet, és érdeklődőt az MRSz Dagály utca 11. alatti oktatótermébe 19 órától.

Oldalak

Feliratkozás RSS - sárkány csatornájára