Elment Nagy Laci...

Búcsúztatása 2013. november 14-én csütörtökön 14 órakor lesz a Pomázi Katolikus Temetőben.

Névjegy (Madártoll 2003. júniusi számból www.madartoll.hu/archiv)

Név: Nagy László „NagyLaci”
Asztrológiai jegy: nyilas
Státus: sárkányrepülő szakoktató, szakmai vezető
Sárkányrepülő: Hegyi Endre féle H-5-ös
Klub: Cumulus SE, ASE, Nokia SE

Mike: Mikor kezdtél el repülni?
Laci: Gyermekkoromtól kezdve érdekelt a repülés. Az első repülőmet –egy Flamingót– 1977-ben építettem. Repülni szerettem volna szabadon, mint a madár… Leginkább ez motivált. A Pilis aljában és Csobánka környékén tanultunk repülni két barátommal.

Mike: Mi volt a legkedvesebb emléked a repüléssel töltött évek alatt?
Laci: Sok kedves emlékem van. Az egyik az, hogy egyáltalán magunktól meg tudtunk tanulni, repülni. Azután jó darabig minden évben új, sikeres repülőt építettünk. 1980-ban egyhuzamban már öt órát töltöttem a levegőben, a 86-os Európa-bajnokság után pedig a Pilisből átrepültem a Mátrába. Ide sorolnám még a legnagyobb távomat is, ami Nyikomról majdnem Debrecenig 140 km volt. A legszebb dolog azonban átadni az élményt másoknak, s végül együtt hasítani a levegőt a növendékeimmel az Alpokban, a Tátrában vagy itthon.

Mike: És a legveszélyesebb?
Laci: 1989-hez kötődik. Az Újlakiról repültünk. A srácok mind lerepültek már és a szél is elállt. Gondoltam lemegyek a reptérre, a fiúk fölé, csapok jobbra-balra egy-két spirált. Leszállás előtt, úgy 70 méteren kimentem balra és teljesen kitoltam a trapézt. Hát a repülő nem ment fordulóba, hanem majdnem hanyatt vágta magát és elkezdett lefelé csúszni szárnyvég iránnyal. Próbáltam korrigálni, de csak nem akart kijönni a zuhanásból a gép. Természetesen volt nálam mentőernyő, de eszembe sem jutott, hogy kidobjam, inkább tovább kerestem a megoldást. A következő pillanatban hatalmas rántást éreztem és láttam, hogy a föld fölött olyan egy méter magasságban zúgok el, mintha épp egy vadászgéppel szállnék le. Később derült ki, hogy egy nyitott sárkányba zuhantam bele, az fordított vízszintes helyzetbe. Persze először a trapéz ért le, utána a gépnek az orra, jött a „Gábor Áron rézágyúja fölszántja a hegyet-völgyet” nóta. Hál’ Istennek megúsztam, azóta a vitézkedés el van felejtve.

Mike: Van valami specialitásod, például tandem vagy más?
Laci: Tandemeztünk mi is még a kezdet-kezdetén, de ehhez egy külön repülőt kellene építeni, és komoly felkészülést igényel, idő sem nagyon volt rá. Amit inkább kiemelnék, hogy engem mindig érdekelt a repülésnek a megvalósítása és mindig odafigyeltem a technológia fejlődésére, hiszen a mai napig építek és javítok is sárkányrepülőket. Sajnos a magyar sárkánygyártás tulajdonképpen megszűnt, hiszen Nyugat-Európából már bárki elérhető áron hozhat be repülőket.

Mike: Milyen távlati terveid vannak?
Laci: Kánnár Lacival, Baráth Zotyóval, Gurigával évek óta azon dolgozunk, hogy ez a sárkányos sport legalább szinten megmaradjon. Szervezzük az oktatást, s bár a szervezői és munkás kéz elég kevés, azért sok olyan klub van, ahol tehetséges emberek viszik tovább a sárkányrepülés kultúráját. Szeretném is felhívni a klubok figyelmét, hogy az aktív repülők próbálják meg a saját környezetükben a sportot ápolni, az utánpótlásról, a kezdőkről és az oktatásról gondoskodni, mert különben ki fog halni a sportágunk. Erre volna most a legnagyobb szükség, az összefogásra, a munkára, hogy több versenyünk, több rendezvényünk legyen. A nagy M-es klubok feladata is lenne mindez, hiszen manapság csak a Cumulus SE, az ASE és a pécsiek szerveznek ilyen eseményeket. Fontos lenne még egy olyan sportrepüléssel foglalkozó folyóirat, ami minden újságos standon elérhető lenne. Így az emberek jobban megismernék a repülést, több növendék jelölt érkezne, akikből egy jó utánpótlás képződhetne a jövőt illetően. Fontosnak tartom még, hogy legyen igazi, jó költségvetés, legyen válogatott keret, és nem győzöm hangsúlyozni a növendék képzés támogatásának a szükségességét.

Mike: Mit üzensz a kezdőknek?
Laci: Ha már egyszer sárkányozásra adták a fejüket, akkor ne vegyék lazán, hanem szorgalmasak legyenek és igyekvőek. Repüljenek, és minél több rendezvényen vegyenek részt. Télen, amikor erre nem jut annyi idő, vegyenek részt az elméleti továbbképzéseken, mert még én is, –aki már több mint negyedszázada repülök–, igyekszem tanulni az elődöktől.

Mike: Egy utolsó gondolat?
Laci: Csodálatos érzés, amikor fekszem a hevederben, fogom a kormányrudat, az érzékeim kimennek a szárnyra, s ezáltal tapogatom a levegőt. Megvalósíthatom az ember sok ezer éves álmát, s repülhetek „szabadon, mint a madár”. Azt vallom, hogy repülni –bármilyen szerkezettel– gyönyörű dolog. Minden repülési formának megvan a maga szépsége és a könnyűrepülő sport, hogyha ezen a szinten legalább meg tud maradni a jövőben, akkor én már elégedett leszek.