Sárkányrepülés a repülés legmadárszerűbb formája

vajon elcsúszik-e a
társadalom ürülékén?


A madarak és a rovarok után van még
egy lény a világon amelyik fejjel előre repül: a sárkányrepülő.


Valamikor az ötvenes évek közepén egy
Francis Rogallo nevű úr, a NASA mérnöke egy szerkezetet tervezett, amellyel az
űrkabint szerette volna siklópályán a földre juttatni. Akkor még maga sem tudta,
hogy megteremtette egy évtizeddel később születő sportág, a sárkányrepülés
repülőeszközét.

A sárkányszárny akkoriban egy 15-20 kg-os szerkezet a kisgyerekek által
eregetett sárkány formájára emlékeztetett, három cső két kúppalást alakra fúvódó
vitorlafelületet biztosítva tartotta levegőben a pilótát.

 

 

A hőskor szerkezetei veszélyesek, lassúak és kis siklóteljesítményűek voltak,
de nyugodt időben a magas hegyekről nagyszerű élmény volt lesiklani velük.

Az ember azonban nem azért nem madár, mert nem tud repülni, hanem mert sosem
elégszik meg azzal a lehetőséggel, amit környezete nyújt. A magasabbra és
messzebbre törekvés egyre feszesebb és kihegyezettebb, egyre szárnyszerűbb
sárkányokat eredményezett, ami mellett folyamatos igény volt a biztonság
megteremtése, így a mai sárkányok már sokszoros siklóteljesítménnyel és
sebességgel, nagyobb szilárdsággal összehasonlíthatatlanul nagyobb biztonsággal
repülnek, mint a hetvenes évek elején használt elődeik. A kezdetben ülő
testhelyzetet biztosító hevederzetet felváltotta a pilótát fekvő pozitúrában
tartó és ezáltal a madárszerűség érzését biztosító és egyben kisebb
légellenállású zsák. Ebben a sárkányrepülő már tényleg inkább a repülő
állatvilág egyedeire hasonlít, mint egy bebábozódott pondró.

Ahogyan az állatvilágban a lepkék, a pondróból itt is csodás színes
pillangóvá válnak a sárkányrepülők. Könnyedségük és kecses vitorlázásuk láttán
fel is sóhajtott a starthelyen mellettem álló ötéves-forma fiúcska:

„Ha megpróbálnám, biztos én is tudnám...”

Pedig a kezdet nem volt ilyen egyszerű.

Hazánkban 1973-ban a Műszaki Egyetemen kezdtek foglalkozni sárkányrepüléssel.
A maroknyi csoport maga építette szerkezetekkel kezdte, és sokáig csak kis
dombokon rohangásztak, mint a mai kezdők az oktatáskor. Méltán terjedt el a
sportágról ekkoriban, hogy a sárkányrepülő az, aki lábról indul, és pofára
érkezik.

 

 

A gyerekbetegségeket azonban hamar kinőtte a magyar sárkányozás is és
fejlesztésük eredményeként 1975-ben már elérte a világszínvonalat. 1979-re
kitartó munkával létjogosultságát bizonyító repülésfajtává nőtte ki magát. A
magyar versenyzők ekkor már világversenyeken vettek részt, megteremtődött a
hazai sárkányrepülő sport, aminek jó példája volt 1986-ban a Gyöngyösön
rendezett Európa-bajnokság.

Ezalatt a világ haladt tovább. Megjelentek a lábról induló merevszárnyú
szerkezetek. A sportág, amelynek nemzetközi szervezete a Szabad Repülők
Nemzetközi Bizottsága nevet vette fel, ugyanis csak három kérdésben kötötte meg
magát sportkódexében. Nevezetesen a súlypont-kormányzási technika (idegen szóval
a sport neve Hang Gliding, függve siklót jelent), lábról indulás és lábra (nem
pofára) szállás.

Bemutatkozott e sportfajta másik új kategóriája a siklóernyőzés (az alumínium
csövek nélküli sárkány).

A hagyományos sárkányrepülők a világban ekkor már túl voltak a 250 km-es
távrepüléseken, és több mint 4000 méter magasságnyerést regisztráltak
világrekordként ezzel a motor nélküli siklószerkezettel. Elkezdődött a hegyről
való startolás kizárólagosságát megszakító vontatással való levegőbe emelkedés.
Eleinte telepített csörlőkkel, vagy gépkocsi-vontatással kerültek a levegőbe,
később megjelentek a motoros sárkányrepülők, kicsiny furcsa háromkerekű
szekereket illesztetve a sárkányszárny alá, és motor hajtotta légcsavar került a
pilóta mögé. A motoros sárkány, mint vontatógép ugyanúgy képes a levegőbe emelni
a "gyalog” azaz a vitorlázó sárkányt, mint a motoros vontató repülőgép a
vitorlázógépet.

 

 

A légivontatás kifejlesztésének úttörőmunkájából a hazai fejlesztés is
jócskán kivette a részét.

Hazánkban az elsők között rendeztek légivontatásból versenyt és az első
világverseny légivontatásból való megrendezése is Magyarországhoz kötődik, tíz
évvel a nagy sikerű gyöngyösi EB után 1996-ban Dunaújváros adott otthont az első
síkvidéki Európa-bajnokságnak..

A magyar sportolók a 90-es években egyre javuló nemzetközi eredményeket értek
el, többször átírták a rekordlistát, és ma a legnagyobb magyar pilóta által
repült táv meghaladja a 400 kilométert, 2000 decemberében pedig megszületett a
magyar sárkányrepülés első világrekordja Bertók Attila révén, aki ahhoz, hogy
ezt a kiváló eredményt elérhesse már évekkel korábban Ausztráliába, a
sárkányozás lehetőségeinek hazájába költözött. Magyarországon ugyanis ekkoriban
már elkezdődött a hazai szabad repülés lehetőségeinek teljes felszámolása.

 

 

A huszadik század végére hazánkban 25 sárkányrepülő klubban mintegy félszáz
jogosított sárkányrepülő oktató oktatta a sárkányrepülést a következő
generációnak. A sportág biztonságát és a szakmai irányítás magas színvonalát
képzett oktató és társadalmi szakmai vezetői gárda biztosította. A légijárművek
alkalmassági vizsgálatokon estek át, a kezdeti barkácsoló sárkányépítést
felváltotta az igényes sárkányrepülő fejlesztői és gyártói tevékenység. Már
életveszélyes lélekvesztők nem kaptak engedélyt a levegőbe jutásra. Elveszítette
aktualitását az a történet, ami szerint egyik pilótánk leszálláskor tartalmasan
elbeszélgetett a mezőn dolgozó öregekkel, akik meglátva, hogy a szárny anyaga
egyszerű paprika-fólia, végigmérték a pilótát és megkérdezték:

„Osztán maga ezzel röpköd?”

„Igen, ezzel” húzta ki magát büszkén hősünk.

„Meg fog egyszer dögleni.” hangzott a népi bölcsesség.

Úgy tűnt a népi bölcsességen most kifog a modern kor.

De sajnos nem így történt. Hiszen amíg a múlt század végén a hazai
sárkányozás szervezett keretekben több száz sárkányrepülőt tartott nyilván mára
ez a szám töredékére csökkent.

Amíg a hőskorban a sárkányrepülő klubok, vagy a repülőklubok sárkányrepülő
szakosztályai bensőséges közösségek voltak, ahol az egyesületi élet keretei
között a pilóták folyamatosan hozzájuthattak a repüléssel, kapcsolatos
információkhoz, lehetőségekhez, addig az új kor Interneten ontja a reklámok
között megbújó információkat ellepő dezinformációt, megosztást és
gyűlölethullámokat. A sárkányrepülők száma vészesen csökken. Úgy tűnik a
sárkányrepülők kihalnak…

A sárkányok világa a 21. században úgy múlik el, mint a romantika kora.
Hazánk lassan teljesen lemarad a fejlődésben, mert a technikai fölénnyel, ami
minden technikai sportban anyagi fölényt is jelent, nehéz lépést tartani. Amíg
1997-ben a Cumulus csapata bemutatta a hármas kötelékvontatást egyetlen
vontatógéppel, ami a mai napig kuriózum a világ bármelyik fejlett sárkányozó
országában, addig mára csak maroknyi elszánt hős marad meg a sárkányos sportban
akinek a magyar viszonyok között nemhogy légtér, már felszállóhely sem jut. És
bemutatóinkra nem hogy igény nincs, még engedély sem.

 

 

Mára a hazai sárkányrepülő sporttól minden korábbi támogatója elfordult. A
sportfinanszírozásból – hiába nyerte meg világcsúcstartónk Bertók Attila az elő
Világbajnokságot Amerikában – a sárkányozás semmit sem kap. A világ
sárkányosainak aktuális rangsorában hiába van az első tízben két magyar, az a
hazai sportvezetés számára nem számít sikernek. Egyéni áldozatvállalásnak most
már kevésnek tűnik a teljes felszerelés megvétele mellett a felkészüléshez
szükséges milliók előteremtése és a versenyeken való részvétel teljes
költségének átvállalása. Még akkor is, ha ezek révén hazánknak a világban nem
kis hírnevet és dicsőséget szereznek.

Hiába. A társadalom vezetői hibás és szakmailag éretlen döntése révén még a
részegen kerékpározó állampolgárnak kijáró társadalombiztosítást sem kapják meg
ezek a hősök. Ameddig régen dicsőség volt a bátorság és az áldozatvállalás, az a
mai Magyarországon szégyen és gyalázat. Mert a jogalkotó azzá teszi.

Ha egyszer eljutunk odáig, hogy a levegőben folytatott sportágak ne pusztán
egyéni áldozatvállalások legyenek, ha elérjük, hogy a társadalom igényeként
megjelenjen az egészséges életmód igényéhez kapcsolódva az egészséges
felfogásmód megteremtésére való igény is, talán megkapják a repülősportok is azt
a támogatást, ami látványával és személyiség fejlesztő varázsával hozzájárul egy
valóban háromdimenziós, testileg, lelkileg és szellemileg is egészséges világ
kialakulásához.

Őszintén remélem, hogy a szabadságot jelképező sárkányrepülő sport valódi
megismerése hozzásegít ehhez.

(A 2007-es Repüléstörténeti Konferencia Közleményeiben megtalálható az írás)