Első távom: Eged – Maklár 13,49 km szabadtáv

Már Szlovákiába, a Nõi Nemzetire is úgy mentem ki, hogy
semmi mást nem szeretnék, csak egy icike-picike távot repülni. Sajnos, ott az
idõjárás ezt nem engedte meg, csak egy 5 kilométeres siklást sikerült összehozni
a Kral’ováról, s bár nagyon jó volt délután még 20 percet repülni innen, mégsem
voltam elégedett.

Mivel nem volt jó idõnk, mi lányok szerettünk volna pótnapot
tartani, de ezt a versenykiírás és a szabályzatok nem tették lehetõvé. Az
eredményhirdetésen Guriga azzal az ötlettel állt elõ, hogy tartsunk egy „Nõi
Rekordkísérleti napot”. Nekünk csak idõpontot kellett egyeztetni, Guriga
megszervezett minden mást. Az idõpont augusztus utolsó vasárnapja lett. A meteo
gyenge északias északnyugatot jelzett elõre, így hát a helyszín: Eger.

Pár lány egyéb irányú elfoglaltsága miatt nem tudott
eljönni, a mezõny nagy része így is jelen volt.    

Én Ancsával és Angelikával mentem le. Már útközben
kifaggattam õket a helyi viszonyokról, arról, hogy meddig érdemes kitekerni,
milyen magasan lehet távra indulni. Õk meg biztattak, csak menjek a többiek
után, és higgyem el, ma megrepülhetem életem elsõ önálló távját.  

Az elsõk között értünk Egerbe, az északnyugati leszállóba.
Épp akkor startolt el egy tandem, de nem tudott sokáig fent maradni, nem volt
túl biztató. Az idõ sem tûnt túl jónak, a szél inkább északi, majdnem
északkeleti volt.

Amint a többiek is leértek, gyorsan bepakoltuk az ernyõket
az autóba és elindultunk gyalog felfelé. Fent összefutottunk Csülökékkel. Ez már
jó jelnek tûnt, hisz õk ritkán vannak rossz címen. Ahogy felértem, gyorsan
összepakoltam, és beállítottam a kölcsön GPS-t. Gurigáék új nõi céltáv rekordot
tûztek ki feladatnak: Eger – Nagykörû 72,6 km.

Aztán vártunk. Elég sokat, mert az idõjárás nem volt igazán
kegyes hozzánk. A starthely sokáig árnyékban volt, a szél sem fújt. Róna ugyan
elstartolt, és (szokásához híven) talált is emelést, amivel kitekert és elindult
észak felé, de hamar visszafordult és visszaszállt.


Katt a képre!

Aztán mégis elkezdett derengeni, majd kisütött a nap, és
kezdtek jönni a befújások. Árpi ment festéknek, elstartolt és kitekert. Kriszta,
Ancsa és Angelika mentek utána de csak Ancsának sikerült elkapnia ugyanazt a
termiket. Ketten kitekertek felhõalapig és elindultak.

Megindult minden lány, startoltunk két sorban egymás után.
A srácok sportszerûen elõre engedtek minket, Guriga, Csülök, Berci és még páran
segítettek teríteni és startolni. Mentem én is. Láttam, hogy a többiek a hegy
elõtt találtak valamit, és a befújások is erõsödtek, biztatónak tûnt a helyzet.
A délnyugati lejtõ fölött fogtam valami pöfföt, de nem lehetett megtekerni.
Mentem inkább a lányok után, hátha elérem én is azt az emelést. Sikerült, a
varió csipogott, én meg elkezdtem tekerni. Gyenge volt, csak ritkán sikerült
egész körön az egyes emelést tartani, hiába szûkítettem, tágítottam. Néztem a
többieket, fölöttem a lányok még tekertek. Rebeka jött jobbról, de inkább csak
keresgélt, szóltam neki, gyere ide, itt van egy kis emelés. Egy darabig együtt
tekertünk, aztán elveszítettük mind a ketten. Felettem a lányok, köztük Zsuzsi
és Gyöngyvér elindultak elõrébb, hátha ott lesz valami. Krisztát kerestem, de
nem láttam sehol. Rebeka visszament a hegyhez, ott keresgélt Réka és Ágica is.
Én maradtam, keresgéltem, ha itt egyszer volt valami, kell legyen még,
gondoltam. Láttam hogy Szilvi és Judit lerohadtak, Angelika is alacsonyan volt
már. Nekem volt még magasságom, gondoltam keresgélek még, hátha. Eszembe
jutottak Zsuzsi szavai: kitartás, türelem felhõ…

Kicsit elõrébb mentem Zsuzsiék után, ott láttam a talajon
valaminek határvonalát, ott kéne hogy adja, gondoltam. És akkor megcsippant a
varió, itt van, megvan, ujjongtam magamban. Zsuzsi és Gyöngyvér visszafordultak,
nem találtak semmit, és láttam, jönnek rám. De jó, gondoltam, Zsuzsival együtt
fogunk kitekerni. És tekertünk. Persze õk gyorsabban emelkedtek, nemhiába a
sokéves gyakorlat. Én hiába szûkítettem, tágítottam, kerestem a termik magját,
nem sikerült megtalálni. Azért emelkedtem, 900, 1000, 1200, 1300. Ott elfogyott,
már megint elveszítettem. Keringtem még egy kicsit, de nem találtam meg.
Zsuzsiék elindultak, én meg visszafordultam a hegy felé, Ágica, Réka és Rebeka
is tekertek valamit a hegy déli oldalán. Félúton megint találtam valamit. Nem
volt erõs emelés, de stabilan megvolt minden körön. 1200, 1300, már magasabban
voltam, mint Ágicáék a hegy elõtt. Réka és Rebeka otthagyták a hegyet és jöttek
utánam. 1400 méternél az emelés gyengült, már majdnem csak nulláztunk. Innen már
el lehetne indulni, gondoltam. Átkiabáltam a lányoknak, elindulunk? Rebeka
szólt, hogy vezessük, mert nincs jól beállítva a GPS-e. Elindultunk, ha útközben
találunk valamit, úgyis megtekerjük. Ránéztem az órámra, 40 percet töltöttünk a
hegy közelében, nem gondoltam hogy ez ilyen girhelõs lesz.

Próbáltunk a kurzuson maradni. A felhõút tõlünk balra,
kelet felé volt, a kurzustól távolabb, talán a szélét tudjuk majd érinteni,
gondoltam. Réka tõlem jóval balra, Rebeka kettõnk között repült. Néztem milyen
szép innen fentrõl a sok pici szántóföld, házak, utak, teljesen olyan, mint egy
Legoland. A sok-sok tandem repülésem során itthon nem sikerült távot repülni,
más volt ez, mint a hegyek között.

Elértük Eger szélét, és elég alacsonyan voltunk már ahhoz,
hogy újra keresgélni kezdjünk. Réka a dombok fölött keresgélt, én az épületek és
egy kisebb domb környékén. Nulláztam, nem adott jobbat. Láttam Réka fogott
valamit, Rebeka ment utána. Én is elindultam feléjük, kicsit elõre, és amit
útközben találtam, megtekertem, így 600 méterrõl sikerült megint 1000 méterre
visszaemelkedni, de ott megint elvesztettem a termiket. Át is futott az agyamon,
hogy ez nem az az igazi távrepülõs idõ, amikor a pilóták meg szokták repülni
elsõ távjukat. Itt most minden méterért küzdeni kell. Közeledtem egy felhõhöz,
mentem alá, ott biztosan találok valamit, és sikerült. Elkaptam egy stabil
1,5-es emelést, láttam, Rékáék jönnek utánam. Magasabban érték el a termiket,
mint én. Ismét együtt tekertünk, õk ketten felettem, én alul. Úgy 400 méterrel
lehettek feljebb nálam. Aztán õk tovább indultak, én még tekertem. Próbáltam
olyan magasra kerülni, mint õk, de nem sikerült, ismét kiestem az emelésbõl.
Körözgettem ott még egy kicsit, de nem találtam meg a termiket, így tovább
mentem én is Rebekáék után. Láttam, hogy odébb, egy szántóföld fölött tekernek
megint, hátha én is elérem, gondoltam. Ránéztem a GPS-re, már több mint 10 km-t
repültem! Megvan az elsõ távom, örültem magamban.

Mentem tovább. Az égen sehol egy felhõ a közelemben, minden
szétesett. Elértem egy szántóföldet, ahol két traktor szántott. Akkor már elég
alacsonyan voltam, reménykedtem, hogy a traktorok felszaggatnak valamit, és
azzal kihúzom még egy kicsit, de nem így történt. Kinéztem magamnak a leszállót,
két szántóföld között egy hosszú füves terület, útnak látszott. A szántóföld
sarkánál az utolsó pillanatig próbálkoztam, de nem adott sokat, csak
nullázgattam, vagy minimálisan merültem úgy 50 méterrel a talaj fölött. Nem sok
értelmét láttam tovább próbálkozni, így leszálltam. Még a levegõben ránéztem a
GPS-re, kb. 13 km-t repültem. Nagyon örültem neki, megrepültem elsõ távomat
szólóban. Ott ugráltam az ernyõm mellett, ha látott valamelyik traktoros, biztos
hülyének nézett.

Láttam, hogy Rebekáék úgy 3 km-re tõlem megint tekernek
valamit, de nem zavart, inkább szurkoltam nekik. Aztán egy idõ után már csak
Rékát láttam a levegõben.

Alig kezdtem el csomagolni, Guriga hívott. Ujjongtam neki
is és Balunak is a telefonba. Elmeséltem nekik mindent. Szerintük majdnem
sírtam, szerintem csak nagyon örültem.

A visszajutással szerencsém volt. Azon kezdtem gondolkozni,
hogy merre induljak el. Volt tõlem egy falu, úgy egy kilométerre. Angelika is
hívott, valahol a közelemben szállt le, össze kellene futnunk és együtt
bebuszozni, vagy bestoppolni Egerbe. Még össze se csomagoltam, amikor a
szántóföld gazdája jött ki a földrõl egy terepjáróval. Megkérdeztem, merre
vagyok, mondta, hogy Maklár mellett. Kértem, hogy ha meg tud várni, vigyen ki a
fõútra. Megvárt, kiderült, hogy Eger felé van dolga, így akár el is tud vinni.
Útközben Andornaktályán a buszmegállóban észrevettem és felvettük Angelikát is,
és együtt vittek el minket Egerbe a reptérre. Onnan átmentünk a leszállóba, és
felmentünk a hegyre még egy lecsúszásra. A felfelé vezetõ úton a srácok
ugrattak, én vagyok az a lány, aki ma repülte meg elsõ távját, kérdezték,
merthogy õk mindent hallottak Guriga telefonján keresztül, míg vele és Baluval
beszéltem, hogy én milyen boldog voltam.

Angelika többször is mondta, hogy õ ennyit még soha nem
tekert egy 10 kilométeres távért.

Késõbb megtudtuk, ki mennyit repült. Szilvi csak helyizett.
Kriszta a reptér sarkáig jutott. Judit a második startjából elrepült Bercivel és
KisBercivel Mezõkövesdig. Gyöngyvér megunta a girhelést és Ostorosnál szállt le.
Rebeka Füzesabonyig repült. A nap nyertesei mégis Ancsa, Zsuzsi és Réka voltak a
maguk 51, 62 és 70 kilométeres szabadtávjaival.

A nap mindenképpen rekord lett, még akkor is, ha a kitûzött
céltávot senki sem repülte meg. Ennyi lány hazai viszonyok között még sosem
repült távot!