Jöttünk, láttuk, elfelejtjük

Beszámoló egy csehül megrendezett világbajnokságról

Ostravától délre a cseh és szlovák határ mentén a Beskydek 8-900 méteres hegycsúcsainak starthelyeiről rendezte meg a 6. Siklóernyős Célraszálló Világbajnokságot a Cseh Könnyűrepülő Szövetség Kuncicei klubja.

A versenyre abszolút felkészületlenül érkeztünk, köszönhetően kormányunk sportellenes hozzáállása, a hazai légügyi hatóság repülésellenes magatartása és a Magyar Repülőszövetség sportrepülés támogatásától való teljes elfordulása miatt. A résztvevő országok közül talán csak a románok jöttek támogatottság nélkül. Minket csak a Szabad Repülők Szövetsége szponzorált nevezési díjunk befizetésével, más országok csapatainak az utazás, a szállás, a felkészülés valamennyi költségét szövetségeik állták, a szerbek még a felkészülési versenyeikre is állami apanázst kaptak. Az, hogy Indonézia ebben az évben a délkelet ázsiai olimpiai szövetség támogatásával teljes európai körúton válogathatta ki csapatát, nem kis irigységgel töltött el minket. De nem sajnáltuk ettől a remekül felkészült szimpatikus gárdától

Mi magyarok sátorban vagy az olcsóbb falusi szálláson húztuk meg magunkat, fogunkhoz verve a garast. Már ami megmaradt a felkészülésre és részvételre félrerakott kis pénzünkből, a büntetés miatt, amit azért kaptunk, mert az elmúlt 8 évhez hasonlóan élni mertünk a törvény adta jogunkkal és repültünk. A hatóságot azonban a törvény betartására senki sem kötelezi. Tudomásul kell vennünk, hogy a szabályokat ők alkotják, bár ezt mindig tagadják, lévén ők nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó szervezet.

A verseny elején így azt hittük a magyar csapatra a legnagyobb csapást épp az otthoni repülősport-ellenesség méri. Nem így lett. A csehek tudták még ezt is überelni.

A verseny előtt a cseh rendező a sisakok és a beülők certifikációját kezdte firtatni. Az, hogy egyesek proto ernyőkkel érkezetek, nem volt probléma. Azután a megnyitót egy szűk kocsmában tartották meg, ahová a teljes mezőny be sem fért, mi a kocsma ajtajából kukucskálva bámészkodtunk. A csapatok nem állhattak fel nemzetük zászlói alá, a megnyitó falusi klubdélutánná silányult.

Az időjárás sem segített enyhíteni a helyzeten, eleinte erős szél zavarta a célraszálló futam megrendezését, de az első napot azért lezavarták alkonyatig. Miután az előversenyeket elmosta az eső, a hazaiak kivételével mindenki ismeretlen terepen indult. A garantáltan turbulens iskolaudvarba tett leszálló megtette hatását, az első sorozat szerencsejáték lett.

Másnap eső, eső, eső. Az egyetlen helyről, ahol a csapatok együtt fedett helyen várakozhattak volna a rendezők kizavarták a versenyzőket, és mi mehettünk esőáztatta sátrainkba, vagy ahová tudtunk. Mit mondjak, hogy jól esett a jól leplezett cseh vendégszeretet?

Ekkorra már nem csupán mi magyarok voltunk elégedetlenek. Hiszen itt volt a sok remek szerb verseny rendezője, a hangulatos román versenyekhez szokott temérdek versenyző, a tavalyi török EB főrendezője, vagy az 1993-as pazarul megszervezett női sárkányrepülő VB Hang Gliding diplomás főrendezője, Yosiki Oka is. Itt értetlenkedtek a valóban vendégszerető indonézek és a profizmushoz szokott szlovének.

A csapadékosra változott időben új starthelyre mentünk, ahonnan a rendezők megnyitották a második versenynapot, esőben, bevizesedett ernyőkkel. Estek keltek a célraszállók, némelyikük egyértelműen az elázott ernyője miatt. Ez azonban a versenyzőkből választott safety committee-t nem érdekelte. Másnap a versenyigazgató, a legjobb cseh versenyző felesége Lucy Lednik kijelentette, a vizes ernyővel biztonságos a repülés. Kamerába illett volna ez a kijelentés.

Nem szeretném ragozni a majd minden napra jutó rendezői baklövéseket. Hogy a repülésre alkalmas időben az elkésett rendezőre vártunk, a starthelyen dilettáns startmarsall a hátszél keltette rotorba hajtotta a versenyzőket, hogy a verseny befejezése szégyenfolt volt, hiszen repülésre alkalmas időben kétszer is lefújták az 5-ik sorozatot, így az eredmény egy része igencsak fals lett.

A verseny során egyetlen közösségi rendezvényt szerveztek, és azt sem a rendezők, hanem a litván zsüritag Violeta javaslatára. Nemzetek vacsoracsatáját tartották, ez volt talán a VB egyetlen jól sikerült eseménye.

A díjkiosztó sem lett szebb, megtapsoltuk a győzteseket és szétosztottuk a csapatoknak készített ajándék baglyainkat. Az egyetlen pozitívum a találkozás barátainkkal a másik csapatokból, akik ezen a versenyen ugyan ellenfeleink voltak, de a rendezői baklövések miatt egy nagy csapatot alkottunk velük.

A verseny végére lelkileg nagyon elfáradtunk. Más helyszínekről sírva jövünk haza az Európától 10 kilométeres határsávval elzárt, és a repülés kultúrájától több ezer mérföldes virtuális távolságra került itthoni környezetbe. Most ez a „lángoktól ölelt kis ország” az itthon hagyott problémáinkkal vonzóbb volt, mint a VB helyszín, ahol 8 keserves napot töltöttünk el. Száműzetés volt, felemelő érzések helyett csak lázálmokkal teli szenvedés.

Kíváncsian várjuk a versenyről az FAI steward beszámolóját és a zsűri jelentését. A nemzetközi visszhangot már ismerjük, szólama nem különbözik ettől a beszámolótól.

Eredmények: Összesített:

Csapat:

Női: