Bronzérem az UL VB-ről

Ismét a VB egyetlen magyar indulójaként vágtunk neki a spanyolországi Marugánig vezető hosszú útnak. Három nap fárasztó utazást követően késő este megérkeztünk a közel ezer méter magasan fekvő repülőtérre. A táborverést követően másnap összeszereltük a gépet, de az erős szél és a nagy meleg miatt csak este tudtunk felszállni egy ismerkedésre a vidékkel. A hazai viszonyokhoz szokott szemnek kevés a zöld, kies, navigációs pontokban szegény a táj. De hamar megszokható.
Saját tervezésű navigációs feladatokkal ismerkedtünk a térképpel, tájjal. Nagyon sokat repültünk.
A szomszéd csapatoktól tudtuk meg, hogy erről a versenyről szinte teljes egészében száműzték a fotókeresést, a verseny igazgatója egy számítógépes szakember, a monitor mellől tervezte meg szinte valamennyi számot. Az egyik hivatalos edző feladat egy economi szám volt, amiben a hazai teszt számokra alapozva egy kicsit túlterveztük magunkat (1000 m magasan a reptér), így nem csoda, hogy kényszerleszállás lett a dolog vége. Hatalmas tarlók alattunk, ameddig a szem ellát, de a szem csak későn vette észre a tarló közt megbúvó méretes köveket. Jobb hátsó defekt lett a dolog vége. Megjegyzem reggel már az első keréken is folytonossági hiányt kellett megszüntetnünk, de ekkor még nem gondoltunk ennyi bajra. A folyamatosan bekövetkező újabb defektek hatására aztán felsejlett bennem a húsz évvel korábbi, mindössze 80 km-l odébb megrendezett VB emléke, amikoris a 12 gépes magyar csapat (milyen szép idők voltak!) minden tagja küzdött a királydinnye tüske okozta problémákkal. Még hogy nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer belelépni, nekünk nyolcszor sikerült!

A délután folyamán váratlan szélvihar csapott le a reptérre, Sanyival a hangárban épp a gépet buheráltuk, amikor nagy kiabálásra figyeltünk fel, de már későn értünk a táborba, a csapatsátrat összedöntötte a vihar. (Az angolok rosszabbul jártak, az ő sátruk menthetetlenül összedőlt, egy rendezői nagy sátrat a gépeik közé vitt a vihar, négy gép jelentősen megrongálódott). Összehangolt csapatmunkával megkezdtük a kármentést, használható állapotúra hoztuk a sátrat.
                                     
A megnyitó napja üzemanyag fogyasztási tesztekkel, új beállítások kipróbálásával telt, majd újabb három órát kapaszkodtunk a sátorba, mert megint erős lett a szél. Aztán megerősítettük a „védvonalat”, így már nyugodtan indultunk a megnyitóra.
                                            
Navigációs feladattal kezdtünk, célraszállással zártuk a számot, majd egy fékútméréses célraszállás következett. Másnap benzinbeméréssel kezdődött, fordulópont vadászat során repüld a legnagyobb távot, érintsed a legtöbb fordulópontot. A teszt feladat emléke kísértett, ezért nem mertük a betervezett adagot megrepülni, két fordulóponttal és 21 km-l rövidítettünk. Utólag kiderült, kiadta volna. Utólag a szlovákiai verseny házigazdájának, Arnost barátunknak az „aranyköpésével” vigasztaltuk magunkat: „jobb itt sörözni (borozni) a sátor alatt, mint a kukoricában szagolni a benzint”.
Másnap az 1m magasan kifeszített szalag felett kellett a lehető legközelebbről indulva felszállni. Molnár Zolika egy speciálisan kikönnyített gépet épített számunkra, adott egy erős motort, ennek, nameg Qwakk  speciális kiegészítőinek köszönhetően idén végre nem kellett attól tartanunk, hogy nem tudunk felszállni a deckből. Qwakk kiegészítőjét kizárólag a felszállásoknál használtam, itt most elkövettem azt a hibát, hogy gyakorlás nélkül a leszállásnál is használtam. A feladat az volt, hogy a szalag mögé leszállni, aztán fék. Bejöttem 1 m magasan repülve, a szalag előtt 20-25 m-re leült a gép. Nagy hiba volt.
Két újabb navigációs feladat, köztük egy célraszállással, a másodikban kétszer 20% büntetést kaptunk, utolsóként végeztünk. A feladat során egy Picasso által rajzolt bika vonalait kellet követni, két előre meghatározott helyen lévő időmérő kapuval, számos rejtett útvonal-ellenőrző kapuval.
Azért büntettek bennünket, mert a két időmérő kapu előtt „esseltünk”. Valóban van a helyi szabályzatban egy mondat, ami ezt a kapu előtti 1000 m-n büntetéssel fenyegeti, de egy másik pont ennek részletes ismertetését írja elő. Nem ismertették a büntetések között, mégis büntettek. Panaszoltunk: elutasították, óvtunk: elutasították.

Másnap újabb üzemanyagos szám, repülj egy háromszöget a lehető legnagyobb területtel. Csak a kezdő és egyben végpontot adja meg a rendező, úgy építed fel a háromszöget, ahogy akarod. Az első szár egyben sebességi szár is. Nagyot terveztünk, nem mertük megrepülni, de így is rendesen elvertük a mezőnyt. Utolsó versenynapon reggel egy navigáció, délután termikszám. Ha figyeltetek, akkor láthatjátok ez már a harmadik üzemanyagos szám, más versenyeken kettőnél több még nem volt. Akik ismernek, tudják, hogy mennyire nem szeretem ezeket a számokat. Szerencsénkre másoknak sem erősségük a termikelés. Megközelítőleg 8 liter benzinnel kb. 100 percet repültünk, köszönhetően Thuróczy Endre „szegényítő” csapjának, nameg a hazulról kapott jótanácsoknak és annak, hogy mertünk motort állítani többször is. Ismét jól elvertük a mezőnyt. A jó hajrának köszönhetően feljöttünk a harmadik helyre, így hét év után újra van VB érme a magyar könnyűrepülésnek.
Eredményhirdetés után beszúrtuk a gázt, hisz 20-án légiparádé, az ötös kötelékkel. Az arrafelé háromnapos utat váltott sofőrökkel (feleségem, leányom) 30 órán belül teljesítettük. A csapat a Duna fölött szépen teljesített, nem kis büszkeséggel eltöltve azokat, akik értőn szemlélik, élik a magyar könnyűrepülés mindennapjait.

Zárásként egy fotón a kétüléses sárkányok dobogósai, a második helyezett lengyeltestvérpár, a győztes franciák, majd Vizaknai Katinka és Ferinc Vince.

A részletes eredményeket megtaláljátok a
http://marugan2012.es/microlight/scores
honlapon.